- Ugye tudod, nem hiszem el,
hogy létezel!? S ha léteznél, úgysem tudsz felülkerekedni vad erőim hatalmán,
játszmáim sokaságán. Nehogy már! Valójában hol vagy? Mit tudsz felmutatni
kézzel fogható, füllel hallható, vagy tapintható bizonyítékot, hogy az
érzékszerveken érezzelek, amivel tudatosíthatnám létezésed!
Hááát, most van itt egy
kis élethelyzet, elég fájdalmas a tapasztalás, na figyelj, ha tényleg létezel,
akkor most bebizonyíthatnád, segíthetnél rajtam! Hol vagy?
Fel vagyok háborodva, miért
állítod, hogy te mindent tudsz, te mindenkivel együtt érzel, te mindent a
szeretet erejével intézel el?! Itt vagyok, megengedem, hogy segíts, és azt is,
hogy létezésed, jót tevésed bebizonyítsd nekem.
Tudod, már ott tartok, hogy nem követelek, nem várok el semmit sem. Feladom, hiába minden, már nem kereslek, nem bántalak, nem vonom kérdőre, hogy egyáltalán létezel-e. Meg vagyok sértődve. Rájöttem, csak saját ego-erőmre támaszkodhatok!
Hosszú évek, tengernyi
élethelyzet, amikor vártam, mutasd meg magad, bátran! De sehol semmi, csönd és
hallgatás, semmi iránymutatás. Kegyetlen szenvedésem egyetlen egyszer nem
állítottad meg, nekem kellett észrevennem, hogy tönkreteszem magam, bár még
bírtam volna egy-két fájdalmat magam ellen, de rájöttem, már nem teszem. Akkor
is nekem magamnak kellett magamat megállítanom, hiába vártam tőled a
segítséget!
Olyan sok helyen olvastam,
hogy létezel, hogy vagy. Olyan sokan mondták, hogy felismertek magukban téged.
Akkor nekem miért nem mutatod magad meg!?, kérdezem tőled.
Miért csak másnak jár a
jót tevésed, ha egyáltalán létezel, miért csak másnak mondod a tutit meg, miért
tartasz ilyen bizonytalanságban? Miért, miért, miért…
Elég volt! Elég volt, hogy
csak én vagyok magamban az úr! Elég volt, ahogy a magam túlélését biztosítom a
kétségek közt vergődéssel, kétségbeesve. Elég volt abból is, ahogy az erőmet a
végletek megtapasztalására az életben maradásomért adom! Nem érzem jól magam!
Nem látom az értelmét ennek a mókuskeréknek! Gyötör a saját kétségem!
Nem bírom már a saját
szenvedésem, elég volt a követelésem, elég volt a kishitűségem, elég volt a
hiányérzetem, elég volt az önzésem, elég volt az akarásom, elég volt minden,
ami hajtott és végrehajtott a „túlélő programomon!”
fáj… szenvedek… mindent
feladok… már nem akarok… meghalok…
- „ITT VAGYOK!
AZ EGÓD MEGHALHAT, MERT AZ
IGAZI ERŐ ÉS AZ ÉLET BENNED ÉN VAGYOK! ÁLTALAM NEM CSAK TÚLÉLSZ,
HANEM ÖRÖKKÉ ÉLSZ.
