Az Egy s Ég Központ Egyesület Alkotótársai örömmel osztják meg élménybeszámolóikat az életről, önmagukról, hétköznapi tapasztalásaikról, a valós értékrend szűrőjén keresztül.

Szerzői jog fenntartva.

2014. október 23., csütörtök

Láss a felszín alá!

Történt egy langyos nyári estén, hogy megtudtam, a lakás, amelyet több, mint másfél éve bérelek, eladósorba kerül. Rég nem ott volt már a helyem, mégsem tudtam rászánni magam a vitorlabontásra. Elodáztam minden percet, ami lehetőség lett volna a továbbállásra, de amikor véglegesítették az eladás dátumát, muszáj volt lépnem. Az utolsó két hét, amit az albérletben töltöttem, merő rohanás volt: nap nap után jártam lakást szemlézni, miközben a pakolást és a takarítást is igyekeztem levezényelni. Szeptember végén sikerült elköltöznöm, és már éppen kezdtem volna kisimulni, amikor kiderült, hogy annak a bájos kis kuckónak, amit a következő fél évre otthonomul választottam, nem én vagyok az egyedüli lakója. A mutatós felszín alatt ágyi poloskák siserehada töltötte meg nyugtalan mocorgással a szem elől mélyen elrejtett zugokat. Nappal ritkábban merészkedtek elő, éjszaka viszont jártak-keltek, és a testemen élősködtek. Napról-napra szívták a vérem. Tudtam, hogy ezt én kértem, én tettem valóvá, de nem láttam hogy milyen cselekedeteknek, túlélési stratégiáknak, árnyékszerepeknek rendeltem alá magam, hogy idáig jutottam.

Az életem úgy-ahogy csordogált, kevésen múlott, hogy nem visszafelé. Éppen csak annyi örömet szereztem magamnak, hogy a depresszió gödrét biztosan elkerüljem, és mivel ez sikerült, eszembe sem jutott magasabbra tenni a lécet. Ez a fajta negatív kényelem (aminek legjobb szinonimái a lustaság, a hanyagság, az önzőség, a nemtörődömség) elégséges volt számomra. Munka híján réges-rég a tartalékaimból – édesanyám örökségéből – éltem. A párom hellyel-közzel dolgozott csak, hónapok óta én és a nagymamája biztosítottuk számára az anyagi boldogulás feltételeit. Ebben a közegben fokozottan megterhelő volt a bogarak ellen vívott küzdelem. Minden este azzal a kínzó tudattal feküdtem le, hogy míg alszom, visszataszító vérszívó rovarok mászkálnak majd a testemen. Éjszaka képtelen voltam pihenni, hol a bennem lappangó nyugtalanság verte ki az álmot a szememből, hol a csípések égető érzésére riadtam. És amikor erről beszélek, szinte édes nosztalgiával gondolok számtalan nyári szúnyogcsípésemre, amelyek véletlenül sem említhetők egy mondatban azokkal a maróan viszkető pettyekkel, amik az új lakásban az éjszaka leple alatt kerültek a testemre. Reggelente kimerülten, agyonhajszoltan ébredtem. Minden erőmet össze kellett szednem, hogy ne essek depresszióba, és mindig magam előtt lássam a következő lépést.

Alig vártam a hónap megváltó 8-ik napját, ekkorra volt kitűzve az ideje annak, hogy Enikő segítségével a végére járjak ennek a pokolnak. És hogy ott mi várt? Természetesen a saját Ördögöm. Szembesülnöm kellett azzal, hogy az életemet olyan energiaminőségben élem, amiből szebb, frappánsabb helyzetet, mint a vérszívó rovarok megjelenése, szándékosan sem teremthettem volna. A mindennapjaimban az élet szentsége helyett a haldoklást, a teremtés színkavalkádja helyett a szürke, sápadt, vértelen létet választottam – mit vártam hát? Még a párom közreműködését is igénybe vettem: nem egyszerűen megengedtem neki, hogy szívja a vérem, hanem vegetatív létmódommal minden  nap erre „kértem”. Az alacsony energiaminőségen, ami az én életemet és az övét ebben az időszakban meghatározta, tökéletesen tudtunk kapcsolódni egymásra. Kényelmes életmódjának táptalajt adtam, ezzel támogattam őt abban, hogy erős, egészséges testét megbetegítse, és így anyagi és lelki javaimra való rászorultságának illúzióját valósággá tegye. Bár szóban nem mulasztottam el kifejezni ellenérzéseimet, de a kettőnk között folyó energiajátszmában kőkeményen megerősítettem a partneremet abban a hazugságban, hogy ő – akit egyébként okos, kreatív, energikus embernek ismertem meg – nem képes dolgozni, és hogy üres mentegetőzéseinek van létjogosultsága. Így hoztuk létre kettőnk ördögi körét, és forgattuk kerekét nap mint nap ugyanazon a pályán, véget nem érőn, kilátástalanul. Meg kellett értenem, hogy a viselkedésemmel, a lusta, semmittevő életvitelt támogató hozzáállásommal mindkettőnknek ártok. És meg kellett értenem azt is, hogy ez nem egyfajta türelemjáték, amiben egyszer csak maguktól jóra fordulnak a dolgok, ha kitartóan várok, hanem cselekednem kell: ki kell szállnom a kerékből, az energiajátszmát le kell zárnom, határozottan oda kell lépnem és el kell kezdenem élni az életemet, bármi történjen is.

Amíg lelki-szellemi dimenzióban oldozgattam a csomókat, az anyag szintjén sem maradtam rest: az új lakásba két rovarirtást is rendeltem. Az első – amit még azelőtt végeztek, hogy magamban megnéztem, mivel hívtam életembe a vérszívó bestiákat – nem járt sikerrel. A második – amire már azután került sor, hogy saját önpusztító viselkedésemmel szembesültem – a jelek szerint hatásosnak bizonyult. Néha még felriadok éjszaka, de egy ideje már nincs új csípésem, a bogaraknak se híre, se hamva. Életem motorja továbbra sem pörög magas fordulatszámon, de már járatom, melegítem. A szabadság mellett óriási felelősségnek érzem, hogy rajtam múlik, mikor lépek a gázra. Amikor erre gondolok, kis híján elriadok, de aztán eszembe jut, hogy minden pillanatban hatalmas erő és számtalan lehetőség áll rendelkezésemre ahhoz, hogy a puszta létem életté alakítsam – én döntöm el, hogyan cselekszem.


A lusta, az életet nem tisztelő, a hanyag, az önző és a nemtörődöm énem elvégezte feladatát ezen a készségi szinten. Köszönettel engedem el őket. Immár, hogy nagyobb összefüggésben látom az élethelyzetet, amit teremtettem, eltölt a hála érzése. Melegsége átjár, szétárad a mellkasomban, és forrón tolul a szemembe. Hálás vagyok, hogy a teremtés joga megadatott, és ami életemet a felszín alatt láthatatlanul fertőzte, az anyag síkján megtestesülhetett és utat mutathatott a változás felé – köszönöm a tapasztalatot! Hálás vagyok, amiért a bogarakkal való kínlódásnál durvább megpróbáltatást magamra nem mértem. És hálás vagyok, amiért szabad a döntésem, és választhatok, hogy az életemet milyen energiaminőségben élem. Szívemből kívánom, hogy erre mindenki ráébredjen, és mindig ezzel a tudattal éljen!

M.