A mindennapi élethelyzetek, beszélgetéseink szinte mindig szerepek, álarcok, megfelelések, kényszeres cselekedetek tömegéből állnak. E mögött azért néha fel lehet fedezni az Embert, de legtöbbször csak egy olyan okos „ember-gépet” látunk, aki a folyamatos tanult kliséit ismételgeti. Elveszik - a súly nélküli szavak, az elsivárosodott érzések, a sietség, a túlérzékenység és a közöny - szerepeiben.
Olyan jó lenne, ha a páncélok szorítása nélkül tudnánk létezni, beszélgetni egymással! Őszinte, szívből jövő, tiszta mondatokkal, amelyeket nem torzít el a mindennapi álarc. Hasonlóan, mint a szerelmesek, amikor meztelenül, mélyen egymás szemébe néznek és igaz, tiszta érzéseikkel „érintik meg” egymást.
Érdemes minden nap egyre több dolgot „szerelemből” tennünk!
Olyat, amelyikről érezzük: igen, ez igazán belülről, a lélek valós érzelmének legmélyéből tört a felszínre.
Lehet ez egy szó, egy finom érintés, egy jótett, vagy csupán egy kedves mosoly…
V.L.
Olyan jó lenne, ha a páncélok szorítása nélkül tudnánk létezni, beszélgetni egymással! Őszinte, szívből jövő, tiszta mondatokkal, amelyeket nem torzít el a mindennapi álarc. Hasonlóan, mint a szerelmesek, amikor meztelenül, mélyen egymás szemébe néznek és igaz, tiszta érzéseikkel „érintik meg” egymást.
Érdemes minden nap egyre több dolgot „szerelemből” tennünk!
Olyat, amelyikről érezzük: igen, ez igazán belülről, a lélek valós érzelmének legmélyéből tört a felszínre.
Lehet ez egy szó, egy finom érintés, egy jótett, vagy csupán egy kedves mosoly…
V.L.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése