Ébredtél
már úgy, hogy minden összedőlt?
Kinyitod
a szemed és rögtön zakatol az eszed, mert kilátástalan a helyzet.
Legalábbis,
úgy érzed. Körülvesz a kétségbeesés, eltölt a félelem, pedig ez lehet, hogy nem
is véletlen.
Hol az
optimizmus, a felhők fölé látás, helyette most miért van aggódás?
Ismerd
fel, amit a helyzet tanít: tovább nem csinálhatod így.
Most már
ne bízd magad másra, itt az idő, állj saját lábra.
Vedd elő
a hited, figyeld a szíved és használd az eszed.
Engedd
el a múlt fantomjait, tedd le a nagy köveket, ne engedd, hogy az árnyékok
kövessenek. Nyisd meg szíved, áradjon a fény, emlékszel, hogy ki vagy?
Isteni
lény!
Benned
minden tudás, hatalmas szeretet - csak ez vezérelhet.
Tedd le egod vasköveit, mérgező nyilait,
igaznak hitt hazugságait!
Mondj
NEMet, kiáltsd az égbe: ELÉG, hisz' ebben a testben csak egyszer élsz.
Valósítsd meg önmagadnak tett ígéreted, hogy a polaritást félreteszed, a
rosszat elfeleded, figyelmed a boldog életre tereled.
Félelmed súlya lelkedre nehezedhet, de te ne
higyj neki: maradj meg embernek. Ember, kinek lelkében száll az ének, virágok
közt lépdel a réten, és boldog, ha napsütést lát. Mire ez a boldogság? Örül,
hogy élhet.
Emlékszel,
hogy minden mag növekedni törekszik?
Az élni
akarás vágya hajtja, a fényt látni akarja. Lelked magja is így működik:
a
sötétséget nem tűri, hisz' fényből jött és a fényt szereti.
Fény az
eredője, fény az útjelzője, fény a segítője, és fény által teljesedik be.
Ne akard
ezt érteni, a titkot a szíved tudja, csak hagyd őt érezni.
D.
D.