Mielőtt még
elindultam a volna a lelki utamon, teljesen másként viszonyultam az engem
körülvevő emberekhez. Teljesen természetesnek tűnt, hogy ha valamit mondtak rám
magamra vettem, vagy épp fölháborodtam rajta, ha valamire kértek szinte nem
tudtam nemet mondani. Fájdalommal éltem meg, ha nem szerettek valamiért, és
szomjaztam az elismerést, a szeretet másoktól. Valójában magamba nem voltam
képes ezt megélni, ezért vágytam „kívülről”. Aztán ahogy elkezdtem önmagammal
foglalkozni, és a meditáció segítségével fölismertem, és kioldottam a kishitűségem,
elkezdtem magam értékelni, és szeretni. Rájöttem minden, ami körbevesz tükör
számomra, hogy lássam meg másokon keresztül a saját hibáimat. Megtanultam különbséget
tenni mi az, ami róla szól, és mi az, ami rólam. Jobban tudom kezelni a
konfliktushelyzeteket, kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb lettem.
János