Az Egy s Ég Központ Egyesület Alkotótársai örömmel osztják meg élménybeszámolóikat az életről, önmagukról, hétköznapi tapasztalásaikról, a valós értékrend szűrőjén keresztül.

Szerzői jog fenntartva.

2013. június 17., hétfő

Kérdések és Válaszok

Sok-sok kérdés feszített és feszít most is. A kérdésekkel együtt jártak a válaszok és szó szerint EGYÜTT JÁRTAK. Először észre sem vettem őket. Ma már figyelek, mert megtanultam - valamennyire - figyelni, és tanulni, érezni, átérezni és érteni, hogy mi és miért történik.

Rá kellett jönnöm, hogy az élet egy önismereti iskolaként is felfogható, amelyben csak módszerek különböznek. Ezek a módszerek (ezek is válaszok) vezetnek el vállalt leckéimen keresztül azokhoz a vizsgákhoz, amelyekért létezem a Földön - itt és most.

Egy ilyen módszer a Teremtő Önismeret is, amely Sághy Enikő személyéhez köthető.

A módszer és Enikő nagy segítségemre volt abban, hogy merjek szembenézni azzal, ami nem egész bennem. Mert a végső cél a lehető legteljesebb EGÉSZség.

Fura dolog, hogy a „sértő” dolgok, amik elérnek mostanában, nem fájnak kevésbé, de másképpen tudok rájuk nézni. Az átérzés minősége és ez által a viselkedésem is megváltozott velük kapcsolatban. Ha még sem sikerül a régi „rossz” szokások helyett másként viselkedni, akkor legalább utólag értékelni tudom magamban a valóságot. Talán ez a valódi érték a fontos, amit nevezhetnék igazságnak is. Figyelni - meglátni, észrevenni, felismerni.

Eljutni idáig „nagyon könnyű” volt. Csak éltem - szinte minden nehézség nélkül. Megkímélten nőttem fel. Úgy, hogy ERŐfeszítésre nem igen volt szükségem. (Megjegyzem, hogy ez által sok dologban „gyenge„ maradtam.) Nekem mindig is a befelé kellett erőt kifejtenem. Nagyon nehéz volt és most sem könnyű.

Anyámból, apámból és valami ismeretlenből merítkezve lettem Énné.

Hiszem, hogy az Égi szikra bennem is bennem van – ezek mélyén -, mint mindenkiben. Ez kapcsol össze a Mindenséggel – mindennel -. Ezt a kapcsolatot újra kellett tanulnom érezni.

Sok félelmet sikerült magamra, magamba szednem mire „felnőttem”. Miért tettem idézőjelbe? Mert nem nőttem fel egy csomó dologban, viszont megtanultam elfedni a hiányosságokat és szebb látszatot hazudni, mint a valóság. Lassan belekeseredtem ebbe és teljesen elvesztettem egy csomó területen a valósággal a kapcsolatot.

Megbántottam azokat, akik a legjobban szerettek, segítettek és türelmesek voltak velem. Szinte képtelenné váltam helyesen értékelni. Észre sem vettem mind ezt. Már csak a rossz érzések súlyát éreztem. Valós és általam kreált valótlan problémák nyomasztottak. Nem kegyelmeztem magamnak és másoknak sem. Ítélkeztem és „kegyetlenkedtem”. Tudatlan és sértő magatartásom oka - ma már tudom - a rossz nézőpont volt.

Ez változott meg az elmúlt években. Kiléptem abból az illúzióból, hogy mások okozzák nekem a bajokat. Segítséggel, de felismertem, hogy én teremtem magamnak magam körül mindazt, ami ér. Ez nagyon „durva”! Ez a nyers valóság, amit nehéz elfogadni, volt az első lépés. A következő talán az, hogyha ez igaz, akkor magamon kell változtatnom ahhoz, hogy változzanak körülöttem a dolgok. Lassan, de sikerült tennem ennek érdekében.

A régi dolgokat, amelyek mélyen belém ivódtak és teljes meggyőződéssel hittem, hogy helyesen működnek, nagyon nehéz átformálni, átalakítani. EZ A LEGNEHEZEBB. Még ma is sok dologban vagyok a „múltam”, vagy pl. valamelyik szülőm, de lassan haladok és örömmel veszem tudomásul az apró győzelmeket is.

Ilyen például, ha egy szerető társsal, aki korántsem tökéletes (én sem és ezt igyekszem soha el nem felejteni), nem egymásnak feszülve harcolunk, hanem meghallgatjuk egymás érzéseit és igyekszünk a másikat megértve – empátiával – megoldást találni az adott helyzetben.

Azt hiszem eleget futottam Önmagam elől. Jó megállni és szembenézni azzal a kisfiúval, aki végre fel szeretne nőni és szeretetre vágyik. Nem adom fel, bár tudom, hogy az erőpróbák sorra jönnek.

Hála, Áldás és Köszönet
István